ISO 22000

Élelmiszer-Biztonsági Irányítási Rendszer tanúsítása - MSZ EN ISO 22000:2018


Az utóbbi évtizedekben jelentősen növekedett az élelmiszerek okozta megbetegedések száma. Ez a tendencia az iparilag fejlett és a fejlődő országokban egyaránt megfigyelhető és ennek következtében az élelmiszer-biztonság világszerte az érdeklődés középpontjába került.


Korábban egy-egy élelmiszer-fertőzés, vagy egyéb szempontból veszélyes élelmiszer a világ adott szegmensének a helyi problémája maradt, addig ma már – a kereskedelem világszintűvé válása folytán – a kórokozók, az élelmiszerbiztonsági szempontból veszélyes termékek gyorsan eljuthatnak nagy távolságokra, növelve ezzel a potenciálisan veszélyeztetettek számát. A nemzetközi turizmus erősödése szintén elősegíti a betegségeket okozó mikroorganizmusok gyors szétszóródását.


A lehetséges megbetegedések számának növekedése azzal a következménnyel jár, hogy valamennyi országban egyre nagyobb súlyt fektetnek az élelmiszerek biztonságosabb előállítására. Az egészségügyi hatóságok rendeletekkel szabályozzák a felhasználható nyers-, alap- és segédanyagok fajtáit, rögzítik a veszélyesnek minősülő szennyeződések tűrési határértékeit. A kormányzati szervek hatékony ellenőrző hálózatokat építenek ki, sűrítik az ellenőrzést és szigorítják a szankciókat.



Mit tartalmaz az Élelmiszer-Biztonsági Irányítási Rendszer?


Az ISO 22000 szabvány a hatékony Élelmiszer-Biztonsági Irányítási Rendszer (ÉBIR) kialakításához szükséges követelményeket részletezi, amely magában foglalja a HACCP lépéseit, az ISO 9001-es Minőségirányítási Rendszer követelményeit, és meghatározza azokat az előfeltételeket, amelyek az élelmiszerek biztonságos előállításához, kezeléséhez nélkülözhetetlenek.



Kinek ajánljuk az Élelmiszer-Biztonsági Irányítási Rendszer tanúsítását?


A szabvány szerint az ISO 22000-es szabványban megfogalmazott követelmények az élelmiszerlánc minden olyan résztvevője számára útmutatást ad, aki hatékony Élelmiszer-Biztonsági Irányítási Rendszert akar kialakítani és működtetni.


Így segítséget nyújt:

• az élelmiszerlánc közvetlen résztvevőinek: a takarmány-előállítóknak, a mezőgazdasági termelőknek, az élelmiszergyártóknak, és -kereskedőknek, a vendéglátóipari egységeknek, az élelmiszerek raktározásával, szállításával és terítésével foglalkozóknak;
• az élelmiszerlánc közvetett résztvevőinek: pl. az élelmiszer-ipari gépeket, csomagolóanyagot gyártó szervezeteknek.



Melyek a tanúsított Élelmiszer-Biztonsági Irányítási Rendszer előnyei?


A független auditorok közreműködésével végrehajtott tanúsítási eljárás igazolja, hogy a szervezet:

• képes arra, hogy biztonságos élelmiszert állítson elő,
• az előállított élelmiszert biztonságos módon kezelje,
• elkötelezett az élelmiszerbiztonság érdekében,
• megfelel a hazai és nemzetközi normáknak.

A tanúsított élelmiszer-biztonsági rendszer:

• annak igazolása, hogy a szervezet eszközként alkalmazza a szabvány követelményeit a biztonságos élelmiszer előállításához,
• erősíti a vállalkozás piaci megítélését,
• javítja a kapcsolatot a beszállítókkal, külső és belső vevőkkel valamint a hatóságokkal,
• elismertséget jelent a társadalom és a gazdaság összes szereplője között,
• egységesíti a HACCP rendszer és az ISO 9001-es szabvány követelményeit.


Partnereink

  • EBOND Kft.
  • Konformitás Tanúsító Kft.
  • PC TRADE SYSTEMS Kft.
  • PROFIL - COPY Kft.
  • TACHOTAX Kft.